Tartalom megosztás face

 
 

Kaán Károly forrás

A bükkben található forrás a nevét Kaán Károly erdőmérnök, gazdaságpolitikus, a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja tiszteletére kapta. Kaán Károlyról neveztek el még a Visegrádi Hegységben forrást, és a Nagy-Hárs-Hegy (Budapest) csúcsán álló Kaán Károly-kilátót. Budapesten a XII. kerületi Szilágy Erzsébet fasor 10. szám alatt  emléktábla is található.

A bővizű forrás szépen karbantartott, ápolt, környezetben pihenőpadokkal, asztallal, tűzrakó hellyel várja a kirándulókat, és a természetben pihenésre vágyókat.

Kaán Károly forrás pihenőpadokKaán Károly forrás pihenőpad és forrásKaán Károly forrás és közvetlen környéke

A forrást egyszerű megközelíteni. Bükkszentlászló végéig, ameddig a buszjárat megy busszal, Vagy autóval a falu végéig, utána természetesen gyalog. A falu főutcáját követve, arról semerre sem kell letérni csak haladni egyenesen ameddig a falu véget ér. Ekkor az aszfaltozott út végét elhagyva még mindig egyenesen az erdei utat kell követni. A forrásig Kb. 1700-1800 méter utat kell megtenni, enyhén emelkedő de jól járható úton a patak medre mellett.

Kaán Károly emlékfa a forrás közelébenKaán Károly forrás új felirata

A kellemes erdei séta után jól fog esni a pihenés a forrás közelében a fák árnyéka alatt, és néhány korty a hűsítő forrásvízből. 

A forrás fölött jobra a Kaán Károly baráti kör emlékfát állított Kaán Károly tiszteletére. Valószínűleg ugyanakkor cserélték le a forrás keretén is a kőből készült régi feliratot is. Ennek a darabjai ott hevertek, a forrás közelében a sárba taposva. A régi feliraton még látható, hogy a forrást a Diósgyőri Bányabükki Erdőhivatal foglalta keretbe.

Kaán Károly emlékfaRégi forrásfelíratA kaán Károly forrás szemből

A forrás az alábbi koordinátákon található:

Szélesség :  48° 4'59.95"É

Hosszúság : 20°38'21.95"K

kapcsolat

A weboldal tartalmához küldhetsz élményt, és az észrevételeidet is ide küldheted.


Az emlékművekkel, emlékművek fényképeivel kapcsolatos észrevételeidet küldheted ide.

Látogatók

2011. 09. 15.-től

free counters
Free counters